Minden egy békés kis iskolában kezdődött. Egy teljesen normális iskolában. De egyvalamiben különbözött a többitől... Különös szerelmek bontakoztak itt ki.

- Gyere már! - mondta Mei barátnőjének Tyanak, miközben az iskola felé
  tartottak.
- Jólvan csak... mi lesz ha bent lesz Hikoro? - kérdezte Tya
- Mi lenne? Bemegyünk és kész. - hangzott az egyszerű válasz
- De... akkor meglát.
- És akkor mivan? Mivel a tanárunk, előbb vagy utóbb úgyis fogsz vele
  találkozni nem? - mondta a szemét forgatva Mei
- Igen, de akkor is. Nem szeretnék vele találkozni.
- Pedig fogsz. Hidd el: ez elkerülhetetlen amit szeretnél. - próbálta
  meggyőzni barátnőjét Mei
- Te könnyen beszélsz. Mindenki könnyen beszél. Te nem vagy szerelmes a
  tanárodba.
- Igen, de azért vagyok, hogy figyeljek rád, és segítsek neked nem?
- De. És rendes tőled meg minden. De senki nem változtathat ezen az
  érzésemen.
- Hmm. - vonta meg a vállát Mei - ha nem hát nem.

Közben beértek az iskolába. Bementek nyugodtan a kapun, de ez a nyugalom nem tartott sokáig.

- Jajj ne! Annyira éreztem! - aggodalmaskodott Tya
- Nyugi már. Az iskola másik végében van. Nem fog észre venni téged.
- De én látom őt, és ez éppen elég.
- Akkor talán menyjünk fel a terembe. Mindjárt kezdődik az 1. óra. - mondta
  Mei, és elindult felfelé a lépcsőn, Tyat maga mögött hagyva.
- Várj! - kiáltotta Tya és elkezdett Mei után futni
- Megőrültél?! - kérdezte felé rohanó barátnőjét
- Ennél nagyobb feltűnést nem is csinálhattál volna! Nem vetted észre, hogy
  csak úgy bámult rád, hogy mibajod?- kérdezte megint Mei
- Nemár! Tényleg? És ennyire nagyon gáz voltam? - kérdezte aggódva Tya
- Hát, én az ő helyében tuti ezt gondolnám. - cukkolta barátnőjét Mei
- Kössz szépen. Na mindegy. Menyjünk fel, mert tényleg elkésünk.

És nagy nehezen elindultak felfelé a lépcsőkön. Akkor ment fel a kémia tanáruk is. Köszöntek neki, majd együtt mentek fel a terembe. Gyorsan a helyükre ültek, és lepakolták a cuccaikat, majd elővették a kémia füzetet és könyvet.

- Sziasztok! – köszönt az osztálynak a tanár.
- Miről is volt az utóbbi órán szó? – kérdezte
- A protonokról és a neutronokról! – mondta valaki az egyik hátsó padban
- Oké, akkor folytatjuk ugyan ott, ahol abba hagytuk. – mondta a kémia
  tanár.
- Halál unalmas ez az óra. Megint egész órán aludni fogok – súgta oda Mei
  Tyanak.
- Aludjál. Én viszont mással vagyok elfoglalva. – válaszolt Tya
- Már megint Hikoro?
- Halkabban már! Elment az eszed? Mit mondok majd ha valaki meghallja? –
  mondta kissé mérgesen Tya
- Jó. Tényleg. Bocsi…de mért nem tudsz már róla leszállni? Tudod te, hogy
  milyen botrány lesz belőle, ha ez kiderül? – súgta oda Mei Tyanak kissé
  megemelve a hangját.
- Hányszor mondjam hogy halkabban??? Miattad fogok lebukni és akkor azt
  soha nem bocsájtom meg neked! – válaszolt mérgesen tya
- Jólvan, jólvan… csak egyszerűen nem tudlak megérteni. Mi olyan „vonzó”
  benne?
- Nem tudom. – hangzott a rövid, tömör válasz.
- Mind1… - mondta sóhajtva Mei és elfeküdt a padon.
- Mei! Mondd el a proton részeit! Biztos annyira tudod, hogy nem kell
  figyelned rám. – szólt Meihez a tanár
- Mi? Mit mondjak el? – kérdezett vissza Mei.
- A proton részeit – súgta oda Tya
- Sajnálom de nem tudok válaszolni. – mondta Mei lehajtott fejjel.
- Igazán kisasszony? Akkor menny le a tanári elé egy kémia könyvvel és
  gondolkozz el a viselkedéseden! – mondta kissé mérgesen a tanár

Mei megfogta a kémia könyvét és felállt a székéről, majd elindult lefelé a tanárihoz.

- Mért pont engem talál meg ez a bolond tanár?? Hiszen Taronak, annak a
  béna pancsernek még a nyála is kifolyt úgy aludt, én meg csak épp a fejem
  tettem le. Nem igazság. Csak azért mert nem hátul ülök…– gondolta
  magában Mei

Eközben leért a tanárihoz és leült az előtte lévő asztalhoz. Eltelt néhány perc, de máris megjelent mellette Hikoro.

- Mi rosszat csináltál megint Mei? – kérdezte

Mei felnézett és hirtelen nem tudta mit kellene válaszolnia.

- Na pont Ő hiányzott ide nekem – gondolta magában Mei
- Megint? – kérdezett vissza Mei – Mért már csináltam valami rosszat? Jó
  tudni róla.
- Tudod a tanáriban keringenek ilyen-olyan hírek egy-egy diákról…
- Igazán? És mifélék? – kérdezte kissé pofátlanul Mei Hikorotól.
- Nem kötöm az orrodra. Szóval? Miért küldtek le? – kérdezte ismét Meit
- Nem szeretném az orrára kötni. – ismételte meg kissé gúnyosan Mei
- Hm… Ahogy akarod. – csak ennyit mondott Hikoro, és elment Mei mellett.
- Na végre. Elment. Vajon mit csinált volna a helyemben Tya? – kérdezte
  magában Mei

Közben az órának majdnem vége lett. Tya mindenféle szerelmes szövegeket írt fel a padjára, de ahogy fel írta már le is törölte, nehogy valaki meglássa és akkor magyarázkodni kelljen neki. Kicsöngettek. Ahogy megszólalt a csengő már Mei ott állt a terem ajtajában.

- Nocsak hölgyemény. Máris itt vagy? Vagy le se mentél tán? – kérdezte a
  kémia tanár Meit.
- De. Lementem. Csak a csöngőre visszajöttem. – hangzott a válasz
- Igazán? És kit kérdezhetek meg a lent tartózkodásáról? – ismét egy újabb
  kérdés
- Hikorot. – mondta Mei határozottan, és közben barátnőjére pillantott,
  akiben meghűlt a vér, a név hallatán.
- Rendben. Akkor megyek is. – mondta a tanár
- Oké. Viszlát. – fordult a tanár után Mei elégedett vigyorral az arcán

Mei bement a terembe és lecsapta az asztalára a tankönyvét. Majd megállt és belenézett Tya arcába, aki még mindig ugyan úgy állt ott, mikor bement Mei a terembe.

- Veled meg mivan? Megfagytál? – kérdezte Mei Tyatól.
- Kinek a nevét mondtad? Asszem rosszul hallottam.
- Hikorot mondtam. Nem hallottad? – mondta Mei a szemét forgatva
- És elárulnád, hogy hogyan történt? Mindent tudni akarok! Beszélt rólam? Mit
  mondott??? Gyerünk már! Mondd! – mondta izgatottam Meinek Tya
- Jólvan, csak nem nagyon engedtél szóhoz jutni… - és elmesélte Mei a
  történetet attól fogva, hogy leküldték, és miket válaszolt Hikoronak.
- Hogy lehetsz ennyire…ennyire…
- Ennyire mi? – kérdezte Mei elkerekedett szemekkel
- Ennyire figyelmetlen. – fejezte be Tya a mondatot.
- Figyelmetlen?! ÉN??! Ő kérdezgetett! Nekem meg nem volt kedvem
  válaszolni. Ennyi! – mondta felháborodottan Mei

Kis veszekedésük közben néhány „osztály réme” fiú mögéjük gyűlt.

- Bunyót! Bunyót! – kiabálták
- Mindjárt olyan bunyót kapsz, ha nem tűnsz el innen, hogy fel se kelsz!
  TÜNÉS! – kiabált rájuk Mei

Mei nem vette észre, de a leghátsó sarokban egy fiú nézte viselkedését, majd oda állt ő is.

- Te meg mit akarsz itt?! – kérdezte a fiútól Mei
- Én csak… csak mondani akartam, hogy egyet értek veled. Húzzatok innen
  pancserek! – kiabált a fiú a többi fiúnak
- Mi ez a nagy „védés” Mello? – kérdezte Mei
- Semmi. Csak én is utálom ezeket a srácokat.
- Értem… - mondta Mei.
- És akkor most itt beszélgettek vagy mi? Mello nem vetted észre, hogy mi
  éppen „beszélgettünk” Meivel? – kérdezte a fiútól Tya
- Ez beszélgetés volt? Nekem veszekedésnek tűnt… - válaszolt a fiú
- És?? Mi közöd van hozzá? 4 szem közt szeretnénk folytatni, úgyhogy legyél
  szives… - de nem fejezte be Tya a mondatot Mello a szavába vágott
- Jólvan jólvan. Értem a célzást na. Megyek már.

És ezzel kiment a teremből a kissé megzavarodott fiú.

- Elmondanád, hogy mit művelsz? – kérdezte hangosan Mei, hogy biztos
  legyen benne, a fiú meghallotta
- Semmit! Egyszerűen csak beszéltünk erre ide jön okoskodni! – szólt vissza
  jó hangosan Tya
- Te nem vagy normális. Azt hiszem a mai nap inkább békén hagylak. Mi van
  veled? Vissza szeretném kapni azt a régi Tyat akit megismertem. – mondta
  Mei
- Sajnálom hogy kiabáltam meg minden… nem akartam… bocsáss meg.
  Magam sem tudom mi van velem. Teljesen megváltoztam. – válaszolt Tya
  megnyugodva, lehajtott fejjel.
- Hát azt látom. – mondta Mei aztán megölelte Tyat.

A következő néhány órában nem nagyon szóltak egymáshoz, nem akarták hogy megint összekapjanak valami hülyeségen.
Vége lett a napnak és kicsöngettek. A diákok csak úgy özönlöttek ki az iskolából. Köztünk Tya és Mei is.

- Holnap hánykor találkozunk reggel? – kérdezte a hazafelé úton Tya
- Ahogy szoktunk. 7:50-kor. – válaszolt Mei
- Rendben. Akkor 7:50. – ismételte meg Tya, majd indulni készült
- Mész is? – kérdezte Mei
- Igen. A mai napból egy kicsit elegem van. – válaszolt
- Értem. Akkor csak fel a fejjel! – kacsintott Tyanak Mei
- Köszi. – mondta Tya és megölelte Meit

Tya már épp elindult amikor Mei utána szólt

- Várj csak! – szólt
- Miaz? – fordult meg Tya
- Csak meg szeretném tudni, hogy minden rendben van-e. Mert az 1. szünet
  óta olyan furcsa vagy. Nem is szóltál egész nap hozzám. Csak nem
  haragszol valamiért rám?
- Nem dehogy. Csak kissé össze vagyok zavarodva. Ennyi az egész.
- Rendben… - sóhajtott Mei
- Tudod, hogy ha bármi is van rám számíthatsz!
- Tudom. És köszönöm, hogy ilyen aranyos vagy velem és képes vagy
  elviselni a hülyeségeimet. – válaszolt Tya
- Ugyan már! – legyintett Mei
- Ezért vannak a barátok nemde? – és belebokszolt gyengéden barátnője
  vállába.
- De – válaszolt Tya kis mosollyal az arcán
- De mostmár megyek. Éhes is vagyok kicsit.
- Oké te kis éhes – mondta mosolyogva Mei
- Akkor szija. Találkozunk holnap – köszönt el Tya Meitől
- Szia! – köszönt el Mei is.

Majd búcsúzásul megölelték még egyszer egymást és hazafelé indultak.